Paradicsommadár – Villáminterjú Urbán Péterrel

» Posted in Hírek, irodalom | 0 comments

Paradicsommadár – Villáminterjú Urbán Péterrel

Alapítványunk a könyvhétre irodalmi csemegével kedveskedik a nagyközönségnek. Várhatóan a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megjelenik Urbán Péter: Paradicsommadár című kötete. Az alábbiakban az alkotóval készített rövid bemutató interjút olvashatják.

Ismeretségünk kezdete óta tudom, hogy novellákat írsz. Most pedig választóvonalhoz értél: az NKA támogatásával kiadhatod első kötetedet. Mióta készülnek a most megjelenő kisprózák? Mikor írtad az elsőt?

Az elsőt, ami a kötetbe is bekerül, még 2006-ban. Azóta szépen lassan gyülekeznek az újak, de nem írok sokat. Mostanra éppen egy könyvre való gyűlt össze. És jelenleg is dolgozom egyen, remélem, még elkészül, mielőtt le kellene zárnom ezt a munkát.

Csakugyan nem írsz rengeteget, évente egy-két írásodat olvastam folyóiratokban. Elevenítsük fel, melyek ezek a lapok.

Az első elbeszélésem, a Kóborlók, 2008-ban jelent meg, a Magyar Naplóban. Utána jött írásom az Irodalmi Jelenen (akkor még csak online változat létezett), a Napkútban és az Életünkben. A Hitelben több is megjelent.  Majd dolgoztam egy ideig a Lyukasórának, ott is megjelent egy írásom. A legutóbb a Magyar Naplóban, és a Havi Magyar Fórumban közöltek. Nagyon büszke voltam, hogy a négy rövidebb írásból álló Táblaképek bekerült a Az év novellái 2012-es válogatásába.

A kezdeti novelláidtól eljutottál valahová? Előreléptél, vagy csak haladsz tovább a megkezdett úton?

Azt hiszem sokat változott az írásaim képe. Az első novelláimat ma már egészen másképp írnám meg, sőt, akadnak olyanok, amiket meg sem írnék. Muszáj volt valahogy elkezdenem, a történetek még nem voltak teljes egészében sajátjaim.

És most már azok?

Igen, ma már nem teszem le a tollat úgy a papírra, hogy nem tudom, mi lesz a mese vége. Nem életérzések törnek elő, hogy útközben kapjanak formát, mint kezdetben, hanem folyamatosan alakuló elgondolásaimat igyekszem szavakba önteni.

Nem vész el így az ihlet?

Cseppet sem. Néhány mondat után már gördül is elő a sztori. Csak nem hagyom magára, hanem folyamatosan irányítom, alakítom. Ha ez fejlődés, akkor előre léptem. Kevesebb a játék, törekszem arra, hogy életszerűek legyenek az elbeszéléseim.

Én nagyon megszerettem a régi századokban játszódó kisprózáidat. A Kóborlók, a Lábra vont szíj, vagy a Táblaképek már említett írásait. Nem csoda, hiszen ezt az időszakot kutatom én is, a magyar barokk korszakát. Egy egész ciklusra futotta ezekből a történelmi elbeszélésekből. Készülnek újabb darabok? Itt is megváltozott az írói attitűdöd?

Furcsa, de én nem nevezném őket történelminek. Az olyan, mintha elmúlt dolgokról írnék, pedig teljesen úgy érzem, hogy a jelen a témám ezeknél is. Lehet, hogy tévedek. Most is készülnek ilyen írások, még kettő vár a tisztázásra, egyet be kellene fejeznem. És én is szeretem őket, otthonosan mozgok a világukban. Viszont tény, hogy ezeknél is változik az eredeti elképzelésem. Kezdetben a történelmi pátosztól, romantikától igyekeztem megszabadítani őket, Szilágyi István hatására, egészen lenyűgözve attól, amit ő tud. Homályos, szűkre szabott, kissé balladai írásoktól eljutottam a nyugodtabb, türelmesebben folyó, szélesebb perspektívát mutató szövegekig. Hogy ez jó-e, azt nem tudom.

Olvastam a Csizmadia bácsi és a tűzoltó című elbeszélésedet, ami már teljesen más korszak. Azt mondanám rá, hogy lélektani novella, amelyben nem kapunk kulcsot az értelmezéshez, de azért megfejthető. Ez egy másik irány? Fogsz írni ilyen, pszichológiailag értelmezhető szövegeket is?

Az tetszik, hogy lélektani novella, azt hiszem, a lényegre tapint az elnevezés. Alapvetően az emberrel akarok foglalkozni, azzal, ami mozgatja, motiválja. És talán nem nagyképűség, ha azt mondom, hogy azzal, ami a lényege. Talán épp ezért is nem érzem történelminek a régi korokban játszódó írásaimat sem: az ember a lényeg, és ami a lélekben lejátszódik.

Innen tekintve viszont a Csizmadia bácsi nem kivétel. A Lábra vont szíj vagy a Daidalosz, Ikarosz is a mélyben történő eseményekről szól. Csak nem mondom ki. Azt majd megteszi az olvasó.

Bevallom, most születnek a fejemben újabb kérdések, de ezeket majd inkább akkor teszem föl, ha a kötet megjelenik, és már az egésszé alakult történet-sorozatot olvashatjuk. Még annyit, hogy most dolgozol új művön?

Szeretném a régi ciklust regénnyé bővíteni. Végül is évek óta foglalkoztatnak a figurái, eseményei, a kanyargó történet. Szeretném lezárni, és akkor jöhet egy újabb feladat.

Takács Tamás